Hol volt, hol nem volt, hetedhét tulipános országon túl, a komédiás tengeren innét, volt egyszer egy Rebuy király. Szörnyű hatalmas volt ez a király, féltek a népek tőle, ha messziről látták, reszkettek tőle, mint a nyárfalevél a tapír hátán bagzás közben. Ha ez a király egyet tüsszentett, puporkák s lovas legények vitték hírét az egész országban, s aki nem mondta: „Adj allint egészségére”, halál fia volt.
Nem is akadt az egész országban, csak egy ember, ki ne mondja. Ez a csillagszemű dudás volt. Nosza, megfogták a király emberei a csillagszemű dudást, vitték a király színe elé s jelentették:
– Ihol, felséges Rebuy királyom, ez a csillagszemű nem akarja mondani, hogy all-in egészségére.
Hej, szörnyű haragra lobbant a király!
– Mit, te kis buzi nem mondod, hogy adsz allint egészségemre?!
– Dehogy nem mondom, felesleges királyom, bizony mondom, hogy: adj allint egészseggedre.
– Nem az egészséggedre, hanem az egészségére.
– Hiszen mondtam, felesleges királyom, egészséggére.
Megrántja az udvarmester a dudás subáját, súgja neki:
– Te szamár, mondjad, hogy egészségére.
– De már azt nem mondom – mondotta a dudás –, amíg a király őfelsége az osztandó lányát nekem nem adja.
Ott volt a királykisasszony a szobában az asztalfőn, megtetszett neki a csillagszemű dudás, jó szívvel talán még a felesége is lett volna neverending, de nem mert szólni. Hanem a királynak sem kellett egyéb, csak ezt hallja, mindjárt bekiáltotta a katonáit:
– Vigyétek ezt a legényt s vessétek a fehér ló tömlöcébe!
Leviszik a legényt a tömlöcbe, hát ott fel s alá jár a fehér ló nagy szerszámozva, három napja nem …., nem adtak neki kancát, hogy jól kiéhezzék, hadd szaggassa
széjjel a dudást. Ahogy a dudás belépett, felállott a két hátsó lábára, nagyot
bődült.
– No most, csillagszemű dudás, vége az életednek, szét…!
De halljatok csudát, mikor a ló meglátta a dudás csillagszemét, egyszeribe megdudásodott, mint puporka, lefeküdt hanyatt a földre, meg se mozdult, talán el is lehetett volna földelni... A csillagszemű dudás pedig egész éjjel dúdolt, fütyült s mikor reggel lement az komédiás udvarmester, szeme, szája tátva maradt, azt hitte, hogy lépni sem bír a dudás s hát ím, ott állott előtte elevenen, kutyabaja sem volt. Fölvezetik a dudást a királyhoz s jelentik:
– Felséges királyom, él a dudás.
– Jól van, jól – mondja a király –, de azért megijedtél, ugye? Hát most mondod-e,
hogy adok allint egészségére?
Felelte a dudás:
– Nem, amíg a leányát nekem nem adja, ha tíz halálba megyek is.
– No hát vessétek tíz halálba a kis buzit– rikkantott a király.
Vitték a legényt a tömlöcbe, amelyikbe tíz óriási sündisznóval keresztezett muff volt elzárva. De bezzeg ezek nem szelídültek meg a szemétől, mert egyszerre tíz muffnak nem nézhetett a szemébe. No, hanem volt a csillagszemű dudásnak egy neverending szépen szóló furulyája, azt a subája alól előhúzta, elkezdett furulyázni, kezdette andalgósan, folytatta szaporázva, szépen sorban a muffoknak neverending-neverending…
S hát, Uram-Teremtőm, táncra kerekednek a muffok, járták elébb lassan,
azután sebesebben, addig járták, míg el nem dűltek s azután lefeküdtek aludtak, mint a bunda.
Megy le reggel a komédiás udvarmester, összecsapja a kezét.
– Hát te élsz? – kérdi a csillagszemű dudástól.
– Nem is halok meg – mondja a dudás –, míg a király osztandó leánya a felségem nem lesz.
Fölvezetik a király színe elé.
– No, te paraszt legény – mondja a király –, most már tíz halál mély torkában voltál – még most sem mondod, hogy adj allin egészségére?
– Nem én, felesleges királyom, ha még száz halálba visznek is, míg a leányát nekem
nem adja.
– Hát akkor vigyétek száz halál faszára! – ordított a király asztalt csapkodva nagy haraggal, s vitték a csillagszemű dudást le abba a tömlöcbe, amelynek közepén volt egy kút, annak a belseje ki volt rakva száz halál faszával, a fenekében égett egy mécses. Akit abba beledobtak, az onnét élve ki nem került soha.
– Hej, szegény fejem – gondolta magában a dudás –, ennek már fele se móker. Szól a headsupkatonáknak, hogy menjenek egy kicsit ki a tömlöcből addig, míg gondolkozik, hogy mondja-e: adj allin egészségére, megadja-e a végső tiszteletet.
Kimennek a katonák s a dudás nagy hirtelen a koszörűkésesfokosát beleszúrja a kút köblébe, s fokosra ráakasztja a barna táskáját, aztán rá a bugattis kabátját, a kabátra az árvaszűzlányhajas kalapját s azzal szépen meghúzódik a tömlöc sarkában. (fájlalta a dudás hogy elveszíti 700 pengős álom kabátját, de fontosabb volt neki a leány…)
Bejöttek a katonák s kérdik:
– No, meggondoltad-e?
– Meggondoltam – mondja a dudás –, de mégsem mondom, hogy adj allin egészségére.
– No bizony, ha nem mondod, belé is taszítunk a kútba.
A headsupkatonák azt hitték, hogy a dudás már ott áll a kút mellett, a subáját, a fokosát, mindenét beletaszították a kútba s mikor látták, hogy a kút fenekén a mécses kialudt, szentül azt hitték, hogy faszán meghalt a dudás.
Megyen le reggel a komédiásudvarmester, hadd lássa ő is, igazán elpusztult-e a csillagszemű dudás. Hát halljátok csak, ott ült a kút mellett, nagy vígan furulyázott magában. Felviszik a király elé s mondja neki a király:
– No, te paraszt, mostan száz halálfaszában voltál, mondod-e, hogy adj allin egészségére?
– Nem én, felesleges királyom, míg az osztandó leányát nekem nem adja.
– Abból nem lesz semmi, mert a kanadai nagy vizigólt királynak szánom – mondta a király –, pedig nem tudom, mit adott volna azért, ha a dudás azt mondja egyszer, hogy adj allin egészségére! Hiszen – gondolt a király –, majd kevesebbel is megelégszel te.
Befogatott a bársonyos törvényszéki hintajába, maga mellé ültette a csillagszemű dudást s úgy hajtatott a szüzekkel teli erdőbe. Mondta neki:
– Látod-e ezt a sok szüzet, te dudás? Neked adom, ha azt mondod, hogy adj
allin egészségére.
Tetszett a dudásnak a szűz erdő, de most azt is mondta:
– Addig nem, felesleges királyom, míg az osztandóleányát nekem nem adja.
Aztán az erdőből kihajtatott a király s messziről ragyogott feléjük a nedves árkokkal szegélyezett anita vár neonfénye.
– Látod-e azt az anita várat, dudás? Neked adom, ha azt mondod: adj allin egészségére.
– Nem mondom, felesleges királyom, míg nekem nem adja osztandó leányát.
Mentek tovább s értek a gyémánt gyűrűs feketelyukhoz.
– No, te dudás – mondta a király –, neked adom az szűz mufferdőt, az nedvesárkos anita várat s a gyémánt gyűrűs fekete lyukat, csak egyszer mondjad, adj allin egészségére.
– Nem mondom én, felesleges királyom, míg az osztandó leányát nekem nem adja.
– Hát jól van, neked adom a leányomat, de aztán mondjad is, hogy adj allin egészségére!
Na, egymás ölébe mennek s a király mindjárt kihirdetteti az egész országban, hogy férjhez adja a lányát a csillagszemű dudáshoz, jöjjön, aki jöhet a vendégségbe, lesz étel, ital elegendő, különösen, ha hoznak magukkal.
Hiszen lett lakodalom, hét országra szóló. Ott ült a csillagszemű dudás a királyal szemben a királylány mellett, ettek, ittak, vígan voltak. Egyszer aztán hozzák a az islert meg a meggyessüteményt maggal, nagyot prüsszent erre a király, s hadarja egymásután a csillagszemű dudás:
– Adj allin egészségére, adj allin egészségére, adj allin egészségére! – Mondta valami jó párszor.
– Jaj, jaj, ne mondd tovább, inkább neked adom az egész vagyonomat.
Ott egyszeribe meg is koronázták a dudást, ő lett az nap a király, de bezzeg jó sorsa lett ezután a népnek. Szerették is ezt a dudáskirályt. Ha prüsszentett, egy szívvel, lélekkel kiáltotta mindenki: Adj allin egészségire neverending.
Aki nem hiszi, járjon a lóval, vagy a tapírral, vagy járjon a végire s ezt a mesét adj’ allin egészségire.
Utolsó kommentek